Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

ÉLETRAJZ

Hajdúsámsonban született 1961-be. Gyermekkora óta érdekli a képzőművészet, azon belül a festészet. Nagy hatással volt és van ma is rá a reneszánsz ábrázolás-és kifejezéstechnika. Önálló művészeti tanulmányokat folytatott. Legelső mestereinek tartja: Szőnyi Istvánt, Molnár C. Pál festőművészeket, "A képzőművészet iskolája" 1979-be kiadott két kötet alapján. Hetedikesen lemásolta Leonardo Da Vinci, " Az Utolsó vacsora" c. képét. Romantikus és impresszionista jegyek is megjelennek egyes képein, de leginkább jellemző rá, a reneszánsz és a realizmus. Sokszor rácsodálkozik a természet csodálatos szépségeire, ezekből próbál meríteni és átadni az utókor számára. Feszty Árpád, Lotz Károly, Mészöly Géza munkássága közel áll hozzá.  A festészet alapjait gyakorlatilag Makai Imre festőművésztől sajátította el, a debreceni Vasutas Képzőművészeti Szabadiskolában. Többször részt vett a tokaji nemzetközi alkotótáborban. 2000-be Debrecenben a Millenniumi Őszi Tárlaton, 2009-be Hajdúböszörményben "Hajdúk a Történelemben" c. Országos pályázati kiállításon szerepelt egy-egy alkotása.

2015-be Pannoncolor pályázaton "Színes Magyarország" címmel, 2016. falinaptárba (címoldalra is) került egy olajfestménye: "Ösz Hortobágyon"!

Bocskaikertben alkot, nős, három gyerek édesapja. 1997-től rendszeresen kiállító művész, 1999-től szabadúszóként fest, számos önálló kiállítás van mögötte. A meleg színeket és főleg az olajtechnikát kedveli. Főbb témakörei: tájak, portrék, népi jellegűek, állatok, csendéletek.

Több díjat, oklevelet kapott elismerésként, egyes alkotásaira!

Tagja a  Magyar Alkotók Internetes Társulása művészeti egyesületnek (MAIT) és 2018-tól a Batsányi-Cserhát Művész Körnek!

Képei megtalálhatóak hazai magánszemélyek és gyűjtők körében, eljutottak külhonba is, Európa több országaiba és tengeren túlra is, New York, Kanada, Ausztrália, egyéb.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------

Köszönöm megtisztelő érdeklődését!

Hüse János (1961)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-------------------------------------------------------------------------------------------------------